Egy csaknem kétszáz éve született, fennkölt hangú költemény minket, erdélyieket elsősorban egy 100 éves évforduló kapcsán késztet arra, hogy segítségül hívjuk nemzeti imánk kulcsszavait: Istent, balsorsot, bűnöket, szabadságot és hazát, hisz bennük a nemzeti érdekegyesítés programját látjuk, olyan korban, amikor nemzetek, sőt egy egész kontinens sorsa, eszmeisége és értékrendje vált kérdésessé, amikor az ideál és a való állandó ütközésben van egymással.
Az elmúlt 100 évben – leszámítva azt a négy évet, amely sajnos csak fél Erdélyre terjedt ki, ezzel sok bonyodalmat, fájdalmat és gondot is okozva – soha ennyire egységes nem volt a nemzet, és a határokon kívül rekedt része soha nem kapott ennyi segítséget megmaradásához. Amikor száz év után ismét a kiegyenlítő szándék munkál a magyar nemzet túlnyomó részében, belenyugodva abba, hogy nem éri meg hiábavalóan küzdeni, mert tűz a vízzel nem békülhet meg soha, igyekezzünk rátalálni a hazára, pontosabban arra a hazára, amelyben eddig csak kerestük a hont s a szabadságot, de nem találtuk meg, mert hosszú ideig megfeledkeztünk arról, hogy ebben a kutakodásban mindig, minden, csakis a nemzettel való azonosulásban és belső egységben lelhető fel, mégpedig akkor, amikor a Himnusz vallomása szerint egyensúly jön létre Isten, balsors, haza és szabadság között.
Számunkra fontos ez az év. A 100 éves évforduló árnyékában még jobban meg kell találnunk a beilleszkedést a nemzetbe, még fokozottabban kell ügyeljünk nemzeti önazonosságunk megőrzésére. Tesszük ezt akkor, amikor nálunk már 450 éve létezik egy fontos szabadság, a vallásszabadság, ami egyedülálló volt a világon a maga idejében; és tesszük ezt a magát ezelőtt 50 évvel a kereszténység elkötelezettjének hirdető Unióban lakva és élve, melynek értékrendje megváltozott, és Isten, nemzet, haza helyett a balsorsot hívja magához az aranyborjú imádása által.
A nemzeti egységre való törekvés elősegítését célozza meg az idei esztendőre meghirdetett Mátyás király emlékév is, tudva azt, hogy Mátyás itt született, de az egész nemzetet egyesítette a maga korában. Éljünk ezzel a lehetőséggel, amikor az egész Kárpát-medence elsősorban ránk figyel, velünk közösen szeretnének programokat kialakítani. És örvendjünk annak, hogy az erdélyi kultúra megőrzéséhez, kihangsúlyozva a határon túli magyar közösségek cselekvési kedvének fejlesztését, jelentős támogatásban részesül az erdélyi kulturális közösségi mintaprogram.
És a jövőbe vetett hitünk tudatosításában, figyelembe véve az elmúlt 1100, illetve 100 esztendőt, nem is illenek jobb gondolatok, mint amelyeket a himnusz befejező szavai üzennek nekünk:
Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Balsors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
(Kölcsey Ferenc: Himnusz)
Széman Péter
Kolozsvár, 2018. január 16.