november
A tárlat november 17-ig tekinthető meg, hétköznapokon 13-17 óra között.
***
Palocsay Zsigmond költő, hegedűtanár 2025. november 2-án lenne 90 éves. Az ő emlékére szerveznek emlékestet és kiállítást örökösei, a Györkös-házzal karöltve.
Palocsay Zsigmond életútjáról Albert Júlia színművésszel fog beszélgetni az est házigazdája, Hatházi András.
Közreműködnek Dénes Anna (hegedű) és Hatházi Tamás (klarinét).
Útban önmagadhoz – együtt könnyebb! címmel Ujwárosy Enikő, kolozsvári születésű, Svédországban élő hipnoterapeuta és coach hat alkalomból álló vetítettképes előadássorozatot indított októberben az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában (Kolozsvár, Republicii / Majális u. 5.). A sorozat második, Gyakorlati relaxációs technikák a mindennapokra című előadására 2025. november 11-én, kedden, 18:30 órától kerül sor.
***
2025. november 12-én, szerdán, 18:30 órától Skócia, magyar nyomokkal címmel tart vetítettképes úti beszámolót Pikulski Anna, a Györkös-ház visszatérő vendége.
A Kolozsvárról Stuttgartba elszármazott világutazó több alkalommal osztotta már meg a világ különböző tájain szerzett élményeit a Györkös-ház közönségével, rengeteg fotóval illusztrálva, mindannyiszor telt ház előtt. Pikulski Anna tapasztalt világjárónak számít. Ezúttal újabb, meglepetésekkel szolgáló útjáról számol be.
Szeretettel várunk mindenkit!
A JelesNapTár hagyományőrző gyermekprogramunk 2025. november 14-én, pénteken, 16.30 órától jelentkezik újra a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.).
A hagyományőrző gyermekprogram résztvevői a Márton-naphoz, valamint más novemberi jeles napokhoz fűződő szokásokkal, hagyományokkal, népdalokkal, játékokkal, kézműves technikákkal ismerkedhetnek meg.