Centenáriumát ünnepelte a Romániai Magyar Dalosszövetség

Kétnapos rendezvényen ünnepelte létesítésének századik évfordulóját a hétvégén a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD). Bár a kerek évforduló tavaly novemberben volt esedékes, akkor a járványügyi korlátozások miatt csak a közgyűlést és a szokásos díjátadót szervezték meg. Pénteken a Házsongárdi temetőben koszorút helyeztek el Guttman Mihály, az RMD örökös tiszteletbeli elnökének sírjánál, majd rövid séta indult Guttman Szabolcs műépítész vezetésével a belvárosban, érintve a piarista, a Szent Mihály- és a ferences templomot. Szombat délelőtt tudományos ülésszakot szerveztek a református kollégium dísztermében, ahol tizenöt előadás vázolta fel az erdélyi magyar kórusmozgalom múltját és jelenét. Kora délután az Alsóvárosi Református Egyházközség zsúfolásig megtelt templomában színvonalas kóruskoncerttel zárult a centenáriumi rendezvény, amelynek keretében hét erdélyi kórus kizárólag magyar szerzők műveit adta elő.


A Guttman Mihály Pedagóguskórus éneklésével (karnagy: Bedő Ágnes) kezdődött péntek délután a Házsongárdi temetőben a Romániai Magyar Dalosszövetség centenáriumi ünnepsége. – Guttman Mihály, a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) örökös tiszteletbeli elnöke sírjánál ünneplünk és emlékezünk a RMD tagjaira, volt elnökeire, tisztségviselőire, akik a Házsongárdi temetőben vagy máshol nyugszanak. Megszámlálhatatlan dalostárs vállalt részt az RMD égisze alatt a közösség építésében, a magyarságtudat megőrzésében. Ezúton köszönjük elődeink áldozatos munkáját – fogalmazott Tóth-Guttman Emese, az RMD elnöke Guttman Mihály házsongárdi síremlékénél, ahol a család, az RMD, a Magyar Kórusok, zenekarok és a Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) képviselői helyezték el az emlékezés virágait. – 1921-ben, amikor az RMD megalakult, a kor gondolkodói látták, hogy az akkori körülmények közepette a megmaradáshoz a lelkek megerősítésére van szükség. Ezért alapítottak kórust, kórusszövetséget – vélekedett Berkesi Sándor karnagy, a KÓTA tiszteletbeli elnöke.

Ezt követően Guttman Szabolcs műépítész a város zenei életének néhány helyszínéről – a piarista, a Szent Mihály- és a ferences rendi templomról, a Bánffy-palotáról, az Egyetemiek Házáról – értekezett, majd a jelenlevők rövid sétával érintették a három templomot.

Tudományos ülésszak tizenöt előadóval

Szombat délelőtt a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében tudományos ülésszakot szerveztek. Ahogy azt Tóth-Guttman Emese RMD-elnöktől megtudtuk: az erdélyi kóruskultúra múltját bemutató, az ülésszakon elhangzott dolgozatokat könyv formájában adják ki.

– Sok mindent köszönhetünk a Romániai Magyar Dalosszövetségnek. Most is emlékszem, amikor Guttman Misi bácsi 1994-ben összehívott bennünket, és lelkesen az RMD újralapításáról beszélt. Azért dolgoztam harmincegy évet, hogy szóljon a magyar dal – nyilatkozta Székely Árpád karnagy, a Kolozsvári Református Kollégium nemrég nyugdíjba vonult igazgatója.

– Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) már megalakulásától kezdve szívügyének tekintette a dalárdák, kórusok segítését, felismerve közösségteremtő funkciójukat, a zenei anyanyelv megismerésének, a zene szerepének fontosságát a nevelésben. Az újrainduláshoz nagyon is hozzászoktunk az elmúlt száz év alatt. A mostani újraindulás szükségességét nem politikai „földrengés”, hanem világjárvány meg az utána kitört háború okozta. A világban folyó radikális értékrendváltozások is szükségessé teszik zenei kultúránk védelmét, átörökítését – vélekedett Széman Péter EMKE-elnök.

– Édesapám, Benkő András (1923–2001) zenetörténész, egyetemi oktató, reálisan mérte fel, hogy a dalos életnek megvannak a nagybetűs történetei, amelyek a kórusok létrejövetelével, fejlődésével kapcsolatosak, de ezek emberi történetek is. Minden fontos interjúban megemlítette: kórustagként, karvezetőként indult, mivel a Nagy István karnagy által létrehozott kórusban énekelt. Életre szóló élményeket gyűjthetett Nagy István közelében: háromszor találkozott személyesen Kodály Zoltánnal, és most is megvan az a kis füzet, amelyet a kolozsvári tanítóképző kórustagjaként a kórus 1943-as budapesti koncertje után kapott a zeneszerzőtől. A füzet tartalmazza Kodály kékceruzás aláírását is. Édesapám egyúttal az RMD kutatója, krónikása is volt. Zenetörténészként sok fontos eseményt írt le. A kórusélettel kapcsolatos kutatásai, tanulmányai kötetekben kaptak helyet – közölte Benkő Judit zenetörténész, majd megemlítette a kolozsvári rádió egyik régebbi projektjét, amelynek során Benkő András tizenöt kórus fejlődéstörténetét mutatta be, illetve a Művelődés hasábjain megjelent kórusismertető cikksorozatot.

Major László székelyföldi karnagy, az RMD volt elnöke ismertette a dalosszövetség 1994-es újraalakulásától 2003-ig megvalósított elképzeléseket: karvezetői tanfolyamokat, kántortovábbképzőket, fúvósegyüttesek karmestereinek továbbképzőit, gregorián zenei tanfolyamokat. Elmondta: az 1994-es újralétesítéskor az RMD tizenöt énekkarból, egy fúvószenekarból és harmincnégy magánszemélyből állt, míg 2003-ban 63 énekkart, 19 fúvószenekart, egy-egy gregorián scholát, régizene-együttest, gyermekfilharmóniát és 127 magánszemélyt tartottak számon.

– 1990 kora tavaszán a tordaszentlászlói kórustagok kezdeményezésére megszervezték az első tordaszentlászlói kórustalálkozót, amelyre minden erdélyi kórust meghívtak. Harminc kórustalálkozót szerveztünk eddig. Remélem, hogy a sok ezer résztvevő kórustag számára életre szóló élmény maradt. Közösségünk számára ez csodálatos élmény volt – fejtette ki Szőke Zoltán tordaszentlászlói nyugalmazott református lelkipásztor, aki szerint az RMD elévülhetetlen érdemeket szerzett a vidéki és városi közművelődés megszervezésében, a közösségi erők összetartásában.

Ordasi Péter Liszt-díjas magyarországi karnagy, a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola professzora az egyetem és a különböző romániai oktatási intézmények közötti negyedszázados kapcsolat kialakulásáról és kiteljesedéséről értekezett. Megtudtuk: a szegedi egyetem a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Református Tanárképző Karával, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel, illetve a szovátai Marianum–Tündérkert közösségi házzal, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceummal tart kapcsolatot. Ennek során könyveket adományoztak, vendégoktatókat fogadtak és küldtek, a kolozsvári és a szegedi hallgatók Erasmus-ösztöndíjnak köszönhetően egyik vagy másik egyetemen tanulhattak. A kezdeményezéshez csatlakozott a békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar is.

Magyar gyermek énekeljen magyarul

– A magyar gyermeknek lehetőséget kell kapnia arra, hogy magyarul énekelhessen. Zeneszerzőink gondoskodtak ehhez a gazdag repertoárról. A magyar irodalom nagyjainak verseire komponált kórusművek által a gyermekek magyar történelmi személyiségeket ismerhetnek meg, kezdve Szent István királytól az 1848-as hősökig. Erkel Ferenc, Bárdos Lajos, Farkas Ferenc kórusműveinek eléneklése által közelebb lehet hozni azokat a történelmi vagy irodalmi személyiségeket, akikről a tanórákon hallottak a gyermekek – vélekedett a kolozsvári származású Krasznai Gáspár karnagy, a budapesti Madách-gimnázium ének-zenetanára, karnagya. Hozzátette: fontos még a magyar beszéd éneklés általi csiszolása. Az éneklés során ugyanis bizonyos magán- és mássalhangzók kiejtése javítható.

– Sepsiszentgyörgy művelődési élete nagyon is aktív volt már az 1800-as években, amelynek rengeteg írásos nyoma is van. A 19. század végén a városban egyházi kórusok, dalárdák alakultak, ekkor fektették le a sepsiszentgyörgyi kórusmozgalom főbb szabályait. Az első a Szent József-templom kórusa volt, ezt követte a református dalárda. Férfidalárdánk tavaly ünnepelte centenáriumát. Jelenleg harminc kórus működik, ebből tizenöt felnőtt- és tizenöt gyermekkórus. A gyerekkórusok között van autista és Down-kóros gyermekkórus is – részletezte Lőfi Gellért Attila, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum címzetes tanára.

Szováta élete megváltozott a 2004-es év őszén, amikor Nagy Éva Vera és Czakó Gabriella Szovátára költözött, hogy zenés missziót végezzen. Létrehozták a Tündérkert Alapítványt, ahol azóta is Kodály elképzelései szerint oktatják a Nyárád menti és sóvidéki falvak gyerekeit. A zenei szolgálat a kultúrára nevelés eszköze, utat mutat a gyerekek számára – fogalmazott a fiatal Lokodi Emőke zenetanár, aki már a karnagyi teendőket is el tudja látni a fent említett iskolanővérek mellett.

Jakabffy Tamás, a Schola Gregoriana Monostorinensis alapítója elmondta: meggyőződése, hogy a liturgikus ének nem integrálható a kórusmozgalomba. – A liturgikus ének a liturgikus beszéd maga. Ha a gregorián schola énekeseit a modern kórusokban éneklőkkel összehasonlítjuk, akkor láthatjuk, hogy az előbbieknek sokkal többet kell tudniuk a puszta éneklésnél. Ismerniük kell a bibliát, a latin szöveget, prozódiát, grammatikát stb. Birtokolniuk kell azt az érzéket, amit ma egyháziasságnak nevezünk, és ami az egyházzal való együttérzést jelenti. Ezeket a kompetenciákat az általános kórusénekesnek nem kell elsajátítani. A gregorián ének befogadói a közösség, a kórusoké pedig a közönség. Közös vonás, hogy a schola és a kórusénekléshez sok elköteleződés, tudás és érés szükséges – összegzett Jakabffy.

– Guttman Mihály a kolozsvári zenei élet minden területén fontos szerepet játszott. Huszonhárom éves korában frissen diplomázott tanárként felkérték, alapítsa meg a kolozsvári zeneiskolát. Emellett 1959–1975 között a kolozsvári filharmónia zenei titkárának feladatát is ellátta. Vezető személyisége volt az erdélyi zenei életnek. Mindenki számíthatott támogatására, odaadására – mutatott rá Csüdöm Edith muzikológus, majd részletesen ismertette Guttman Mihály gazdag és szerteágazó életművét.

Az erdélyi katolikus kórusélet elmúlt száz évét bemutató előadásában Potyó István, a Szent Mihály-plébánia karnagya elmondta: az erdélyi nagyvárosok katolikus főtemplomaiban vegyeskar vagy férfikar működött, amelyet nagyobb ünnepeken zenekar is kísért. A kisebb közösségekben a zenei élet szervezője a kántor volt. A kántoroknak Kolozsváron intézményesített továbbképzést biztosítottak a két világháború között, ahol egyházi éneket, hangszert, zeneelméletet, liturgikus ismeretet és gyakorlati képzést sajátítottak el. A második világháború után az egyházi iskolák beszüntetésével az iskolai kórusok liturgikus szereplése megszűnt, a kántorképzés a kántoriskolára korlátozódott.

– Bízom abban, hogy a templomi énekkarok tovább működnek a járvány után is, és minőségi egyházzenében lesz részünk – összegzett Potyó István.

Csákány Csilla zenetörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója az erdélyi zeneszerzők énekkarra komponált művei kapcsán elmondta: 1914 előtt az EMKE égisze alatt daloskönyvek jelentek meg, amelyek magyar szerzők műveit tartalmazták. A két világháború között gyűjtemények láttak napvilágot. A második világháború után a Kolozsváron tevékenykedő Jagamas János és Jodál Gábor, illetve a Marosvásárhelyen dolgozó Zoltán Aladár dalgyűjteményei, önálló kompozíciós kiadványai jelentek meg. 1989–2022 között gyűjteményeket és monográfiákat adtak ki zeneszerzőkről, amelyek kottapéldákat is tartalmaznak. A zenetörténész példaként említette Buzás Pál Kalotaszegi füzetek sorozatának nagyszerű gyűjteményét; Benkő Andrásnak Zoltán Aladárról készült monográfiáját; a Művelődés mellékleteként megjelenő Szivárvány havasánt (szerkesztette Gáspár Attila zilahi zenetanár és Guttman Mihály); Szabó Csaba marosvásárhelyi származású zeneszerzőnek Budapesten megjelent kórusműveit; a Guttman Mihály által szerkesztett Romániai magyar zeneszerzők kórusgyűjteményét stb.

Marosvásárhely kóruskultúrájáról Benedek Tibor Magor, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem adjunktusa számolt be. Előadásából megtudhattuk: a 19. század második felében egyházi kórusokból indul útjára az úgynevezett dalárdamozgalom, megalakulnak a polgári énekkarok, amelyek a magyarítást szolgálták. Az első állandó kórus Marosvásárhelyen 1867. április 30-án jött létre Marosvásárhelyi Dalkör néven. Ezt követte egy műkedvelő zenekar létrejötte, a kórus és a zenekar kiegészítette egymást, közös koncertjeik is voltak.

– Az erdélyi magyar karéneklés megújítójának tekinthetjük Nagy István karnagyot és kórusát. Az 1950-es évek végén Nagy István énekkarának megszüntetése nagy űrt hagyott maga után, a kultúrpolitika nem tette lehetővé hasonló énekkar létrehozását – mondta Bedő Ágnes, a Guttman Mihály Pedagóguskórus karnagya. ­– 2007 októberében létrejött a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa, amely később felvette Guttman Mihály nevét, és amely a Nagy István kórus utódjának tekinthető. Célunk a zenei igényesség, értékes repertoár összeállítása, a magyar énekkari kultúra alázatos szolgálata. Folytatjuk Nagy István és Guttman Mihály áldásos, lélekemelő munkáját. A karéneklés egyre jobban összekovácsolja a tagokat, és lelkierőt nyújt a hétköznapi tevékenységek elvégzésére is – tette hozzá.

Dávid István, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója az RMD elnökeiről, vezető tisztségviselőiről – a brassói Szemlér Ferencről, a kolozsvári Inczédy-Joksmann Ödönről, Tárcza Bertalanról, Nagy Istvánról – értekezett. A nagyváradi magyar vonatkozású zenei életről Lászlóffy Zsolt karnagy, egyetemi oktató számolt be. Megtudtuk: a Partiumi Keresztény Egyetem – és annak elődje, a Sulyok István Református Főiskola – magyar nyelvű felsőfokú zenei képzést nyújt 1996 óta, ezen kívül az elmúlt húsz-huszonöt évben több alkalommal is előadták magyar szerzők műveit.

A szombat délutáni kóruskoncerten jelen volt Selmeczi György zeneszerző, akinek Millenniumi ódáját a kolozsvári S. Toduţă Zenei Főgimnázium Guttman Mihály elemista kórusa (3–4. osztály, karnagy: Kállay-Miklós Tünde) adta elő. Fellépett még a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Szalman Lóránt kórusa (karnagy: Márton Szabolcs), a marosszéki Kodály Zoltán gyermek és ifjúsági kar (karnagy: Lokodi Emőke és Nagy Éva Vera), a szatmárnémeti római katolikus székesegyház Glória vegyeskara (karnagy: Varga Péter), a sepsiszentgyörgyi magyar férfidalárda (karnagy: Jakab Árpád), a csíkszeredai Lux Aurumque kamarakórus (karnagy: Ványolós András) és a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus (karnagy: Bedő Ágnes).

Nagy-Hintós Diana, Szabadság, 2022. május 16.