Kónya-Hamar Sándor: Györkös-Mányi képeiből

Zsókának

Fölgyújtotta az ősz az avart.
S kéri rá az ólmos havat
Tizenhárom varjú-kalap –

Fehér utca és hegyes házfödél.
Homálykút kék falak tövén
És piros bivaly a szél –

Jégdinnyéjéből az éj
Szeletnyit az égre földob.
És billeg a karéj –

Táncolnak a kecskék és kékek.
A kútágas parittyafa
S a mélyben kavicsnyi lélek –

Nagybőgőre vágott ablak.
Szamár vontatja a homályt,
S hiszi magát lónak s nagynak –

Ami szívnek s észnek horgonya,
Színeiből éppen kilép
És vízben tornyosuló orgona –

Kápolnán omló vakolat.
Fekete-piros ballada
És csipkéző patyolat –

Katedrális ösvény fölött:
Imára boruló ágak,
Kereszt és árnyéka mögött –

Zöld bikák lila huzatban.
Agancsokkal fésülhető a rét,
Hiszen újra tavasz van –

A vándorbot is kivirágzott.
S ablakos, nagybőgős úgy elázott,
Hogy útjuk végül összeért –

Vászonra költözött rozmaring.
És fölötte
Csodálkozó felhő ring –

Napfényhűség és madarak.
S a föld alatt
Vakondokok csuklanak –

Az örökléten át
Furulya bámulja
Egy csiga üvegszálnyomát –

Hitel, 2017. április