Dávid Gyula: Györkös Mányi Albert hagyatéka

Rohanó életünk mindennapi hajszáiba csapott bele a hír: Györkös Mányi Albert eltávozott az élők sorából. Olyannyira váratlanul, hogy néhány nappal korábban még az Őáltala reánk bízottakkal bíbelődtünk, s temetése is lezíjlott, amikor szót válthattunk volna – hazakerülvén Kolozsvárra – az eredményről.

Aztán rohanó életünk egy másik hajszás napjának a végén újrapergették – nekem, először – azt a filmet, amely nemrégiben a magyar televízió megbízásából készült: Kolozsvárról. Azon a filmen Györkös Mányi Albert újra élt, láthattam sejtelmes fényben tündöklő képeit, őt magát is, amint arról a világról beszél, amely benne újraéledt, s amely – igen! –elválaszthatatlan Kolozsvár magyar szellemiségétől.

„Tovább él műveiben” – vígasztaljuk ilyenkor magunkat, s a magunk számára is remélni szeretnők, hogy ez valóban így igaz.

Györkös Mányi Albert műve azonban nem csak ebben a vonatkozásban kél birokra a mulandósággal.

Aprólékos gonddal és körültekintéssel megszerkesztett végrendeletében a Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet teszi meg lakás-műterme és képei örökösévé s ezzel az adománnyal azoknk az erdélyi Halhatatlanoknak a sorába lép, akik – a múltban oly számosan – javaikkal az erdélyi magyar kultúra, tudományosság, az erdélyi magyar iskolák létezését, működését tették lehetővé.

Most, hogy a diktatúra – amely többek között az erdélyi magyarságnak ezeket a szellemiekben is megtestesülő anyagi javait elorozta – összeomlott, s ha keservek között is, egy új civil-társadalom születik, Györkös Mányi Albert példamutató tettének különös jelentősége van. Művészetének emléke nyilván fennmarad az adományból létesítendő állandó kiállítás keretében is. De hisszük, hogy erdélyi magyar művészetünknek ez a kiállítás nem csak kegyhelye lesz, hanem tovább fejleszthető magja is.

A tettek nagyságánek a körülményekben adott viszonylagos értéke van. Ma és itt ez a műterem-lakás és ez a műbúvészi hagyaték tehetős adománuyozó-elődök kastéyaival, ezer holdjaival ér fel. Mert a példa a mi mai körülményeink között maradéktalan, teljesértékű.

Ígérjük, jól fogunk vele sáfárkodni.
 

Dávid Gyula, Művelődés, 1993. június-július