Boldizsár Zeyk Imre: A Györkös Mányi Albert emlékház kolozsvári létrejöttének előzményei

Györkös Mányi Alberttel kora gyermekkorom óta kapcsolatban álltam, hiszen szomszédos kertjeinket mindössze a kis Aranyos-patak választotta el, s ez mai is így van.

Ő Tordaszentlászlón a Kis utcában, az anyai nagyszülők telkén vált serdülővé, én pedig a Nagy utcai családi telken születtem és éltem, illetve élek, leszámítva azt a tíz esztendőt, amely alatt kolozsvári diákéveimet töltöttem, vagy, mint fiatal tanár, két mezőségi faluban: Búzában és Kolozson tanítottam. Én serdülő korom óta a Dalkörben énekeltem, ő pedig bátyjával, Gyurival a Fúvószenekarnak voltak a tagjai, s így naponta a kertjükben klarinétoztak. Aztán a II. Bécsi Döntés után, sokan, másokkal együtt, az Észak- és Dél-Erdély határán átszökve, Kolozsváron telepedtek le, s így csak édesanyjuk, Bandi Kriska néni, neves varróasszony maradt itthon Dél-Erdélyben.

Később, 1944 után újra találkozhattunk, s mikorra festővé érett, kétszer is kiállítást szerveztünk képeiből Szőke Zoltán református lelkipásztorral Tordaszentlászlón, így népszerűsítve munkáját és személyiségét falusfeleink körében. Ha Kolozsváron jártam, akkor én, ha pedig ő jött Tordaszentlászlóra, akkor ő keresett meg engem. Ebből a felújult kapcsolatból jöhettek létre Tordaszentlászlón a kolozsvári Művészeti Népiskola kihelyezett klarinét-hegedű-zongora osztályai, valamint iskolánk általa irányított Linómetsző Köre.

Ilyen kapcsolatok után, találkozásaink alkalmával többször is felvetette előttem, hogy szeretné képeit-festményeit szülőfalujára, azaz Tordaszentlászlóra hagyományozni. Ezt a szándékát, főleg Gy. Szabó Béla halála után, egymás közötti beszélgetésünk során többször is megismételte. Elgondolása az volt, hogy a falu: Tordaszentlászló, a templommal szembeni, a volt Pap utcai Református Elemi Népiskola nagy termét, amely képeinek kiállítása színhelyéül már szolgált, építtesse át gótikus kápolnává, hogy képei-festményei halála után külsőleg is méltó otthonra találjanak Tordaszentlászlón. Erre azonban az 1989-es események előtt nem kerülhetett sor, hiszen hajdani református iskolatermünk állami tulajdonban, az óvoda használatban volt. Persze ennek a gondolatnak a megvalósítása érdekében, tudomásom szerint, Györkös nem lépett kapcsolatba az akkori hivatalban levő községi szervekkel. A gondolat újbóli felvetésére felesége halála után került sor. Ugyanis megrettent attól a helyzettől, amelybe felesége, Jakab Ilona festőművész a halála előtti kórházi kezelés során került. Erről, az akkori korházi viszonyokról beszélgetve, ismét felvetette képeinek jövőbeli sorsát. Ekkor merült fel bennem az a gondolat és egyben javaslat is, miszerint: ha Gy. Szabó Béla képei halála után a Bolyai utca 7. szám alatti emeleti lakásában maradhattak, miért ne maradhatnának az ő (Gy. M. A.) képei is a saját műteremlakásában, amely Györkös Mányi Albert Galériaként működhetne éppen Kolozsvár központjában, a Majális utca 5. szám alatti házában. S hogy ki lehetne méltó gondozója s tulajdonosa ennek? Éppen a nemrég újraalakult Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az EMKE.

Az előbbi beszélgetésünk és javaslattételem után, bár még találkoztunk és beszélgettünk együtt a lakásán, többé nem hozta szóba képeinek további, halála utáni sorsát, s így nem tűnt fel nekem, hogy ő meghalni készül, minthogy arról sem beszélt, hogy végrendeletet írt volna. Ellenben Tordaszentlászlón mindenki tudta, hogy még felesége életében elkészíttette süllyesztett kriptaszerű nyughelyét szülei sírja mellett a tordaszentlászlói temetőben, mely fölé gótikus ablakformájú, pattintott feketegránitból egyszerű sírkövet is állíttatott idős Kerekes Mihály szentlászlói kőfaragó mesterrel, melynek felirata csak ennyi:

GYÖRKÖS MÁNYI ALBERT
1922 –      

s később került rá, már halála után, halálának évszáma: 1993.

Tehát ilyen előzmények után írhatta meg az 1993. május 13-i keltezésű végrendeletét, amelyben műteremlakását és festményeit, a lakásban lévő javakkal együtt az EMKE-re testálta. S hogy tanácsomra jól döntött, a tények igazolják. Hiszen a Györkös Mányi Albert Emlékház gyakori említése a médiában a magyar közművelődési események kapcsán, biztosítják neve, életműve és adományozó szeretetének fennmaradását és megőrzését egyaránt.
 

Kalotaszeg, 2011, XXI. évf./1.