2010. október 6-án, szerdán, 18 órakor a Németi Református Egyházközség gyülekezeti termében (Wolfenbüttel, volt Wesselényi utca 4. sz.) író-olvasó találkozóra kerül sor Beder Tibor csíkszeredai íróval, a Julianus Alapítvány elnökével az Apadó fájdalom című kötete megjelenése alkalmából.
A szerző neve ismerős a természetjárók számára, hiszen ő volt 1979-ben a Jöjjön velünk, Románia legnagyobb természetjáró mozgalmának elindítója, de ismerősen hangzik azok számára is, kik a Rákóczi-emigráció, a török-magyar kapcsolatok és rokonság iránt érdeklődnek. Beder Tibor – múltunk emlékeit kutatva – jobbára gyalogszerrel Európa és Kis-Ázsia nagy részét bebarangolta, őseink nyomait keresve alaposan beásta magát történelmünk írott forrásaiba is, s tapasztalatait összegezve több kötetben számolt be útjai alkalmával tett felfedezéseiről.
A bemutatásra kerülő Apadó fájdalom című kötetet Beder Tibor földrajzi és szellemi síkon egyaránt nagyívűnek nevezhető több évtizedes utazásai összegezésének tekinthetjük, identitástudatunkat és Kárpát-medencei megmaradásunkat érintő olyan kalandozásnak a honfoglalástól napjainkig, a Szent István-i Magyarország megszületésétől a székelyföldi autonómia igényléséig, melyet a kritika joggal illetett elismerő szavakkal, s tekinti oly olvasmánynak, amely hatásosan hozzájárul a magyar méltóság és önazonosság építéséhez, az önálló gondolkodás és az erdélyi magyarság autonómia-törekvései megértéséhez.
Vendéglátók:
Sipos Miklós,református lelkész
Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke
Bővebb felvilágosítás a +40 261 712808-as telefonszámon.