ERDÉLYI MAGYAR KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET
SOCIETATEA MAGHIARĂ DE CULTURĂ DIN TRANSILVANIA
HUNGARIAN CULTURAL SOCIETY OF TRANSYLVANIA

RO–400183 Kolozsvár, Lázár u. 30., Kolozs m.
RO–400183 Cluj, str. Gheorghe Lazăr nr. 30., jud. Cluj
Telefon/fax: +40 264 434110,  emke.oe@gmail.com

Címlap

Tájak és történetek

Forrás: 
Transindex, 2012. február 18.
GyMAE Facebook like: 
GyMAE Facebook like
Aktuális banner: 
Aktuális banner
GyMAE sajtóvisszhang: 
GyMAE sajtóvisszhang

Makkai Bence terei fotókban

Fekete-fehér képek, melyeket a szövegek színeznek ki. Makkai Bence fotókiállításán egy személyes tér kivetüléseivel ismerkedhetünk meg, amelyek többé-kevésbé mindenki számára otthonosak.

Térdig érő hóban és hidegben kiállításra menni, aztán olyan fotókat nézni, amelyek hangulatukban valahogy megfelelnek annak a környezetnek, amelyikből becsöppenünk a terembe - ez merült fel bennem Makkai Bence fotókiállításának megtekintése után. Azt hiszem azért tud a nézőre elemi erővel hatni ez a fotógyűjtemény, mert annak ellenére, hogy Makkai Bence saját tereit mutatja be egy szubjektív nézőpontból, olyan érzéseket, történeteket mesél el, amelyek valamennyiünket érintenek.

Amitől pedig végképp megszemélyesült számomra ez a kiállítás, az a sokféle tükröződés: egyik képben láttam a másik tükörképét. A képek nemcsak egymásban, de a zongora felületén is tükröződtek, illetve az én alakom is belevegyült a képbe. Mindehhez persze megfelelő fényviszonyokra van szükség, akárcsak fotózáskor.


Tükröződések

Makkai Bence kiállítása a fotográfia és az irodalom összekapcsolására tett kísérletet. A szövegek és a képek egyformán hangsúlyosak, kiegészítik egymást. A fotós mindegyik képpel egy külön kis történetbe vezet be, és ez annak is köszönhető, hogy minden képhez tartozó szövegnek más-más írója van: Bréda Ferenc, Demény Péter, György Attila, Józsa Márta, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán, László Noémi, Lövétei Lázár László, Márkus András, Molnár Vilmos, Muszka Sándor és Váradi Nagy Pál. Makkai Bencét a képekről kérdeztük.

A fekete-fehér képek sokkal komorabb hangulatot árasztanak, mint a színesek. Ezek a képek eredetileg is fekete-fehérben készültek? Miért?

- Úgy gondolom, hogy maga a nyersanyag nem számít, a végeredmény fekete-fehér lett, mert a történetmesélés szempontjából a színek zavaróak lettek volna. A fekete-fehér egy elvonatkoztatás, az ilyen képek sokkal inkább asszociatív jellegűek, a mese fele közelítenek.

A legtöbb szemlélőnek tényleg komor, nyomasztó hangulatot árasztanak a képek, számomra egy nagyon erős ragaszkodásnak a kifejeződései. A László Noémi versének sorai nagyon erősen kifejezik ezt a ragaszkodást: "Nekem a föld való [...]Ha lehet, ne engedjen innen meglépni. / Súlyos szerelem legyen...".


A kiállítás

Demény Péter azt mondta a megnyitón, hogy te a fotókat spontán módon készíted, megállsz az autóval és fotózol. Mi késztet erre?

- Vannak dolgok, amiket keresek és vannak dolgok, amiket meglátok. Igyekszem mindig nyitott szemmel járni, és akkor, amikor az ún. üdvözítő pillanat van, akkor ott lenni és lekapni. Tájfotózásban ez relatív könnyebb, mert nem éppen egyik pillanatról a másikra kell cselekedni, például ha megyek hazafele autóval, akkor meg tudom állítani az autót és el tudom kapni azt a tájrészletet, amit éppen látok.

A kiállított fotók egy személyes tér leképeződései?

- Amikor ez a képanyag elkerült Vásárhelyre, Fekete Zsolt fotós azt mondta, hogy ez egyféle szubjekív dokumentarizmus, és ő is egy ilyenszerű leképezésről beszélt. A fotók egy belső hangulatot jelenítenek meg - van ez a vidék Torda és Kolozsvár között, amelynek ezer arca van, és én ebben élek. Megtaláltam azokat a helyeket és napszakokat, fényviszonyokat, pillanatokat, amik a legjobban át tudják menekíteni a ragaszkodásomat. Nehéz, de pozitív érzelmekkel teli fotóknak érzem ezeket.

Mennyire nyúlsz bele a képekbe utómunkával? És ez mennyiben változtatja meg azt, amit valóban láttál a lencsén keresztül?

A képek összefüggésben vannak azzal, amit lefotóztam, de semmiképpen sem az, amit láttam, nem dokumentumfotók. A saját látásmódom erősen befolyásolja azt, hogy az ellőtt kockából mi lesz a végeredmény. Belenyúlok, mert történetet szeretnék elmesélni, és ahhoz, hogy ne pusztán egy naptárfotó legyen belőle, át kell lényegíteni és alakítani, hogy illeszkedjen a történethez.


fotó: Makkai Bence
Lövétei Lázár László
„Az április megőrült...” (Radnóti)

Hideg, szürke, fekete: / április végén a kertem / ilyesmivel van tele. // Ki csinálja ezt velem? / Minden olyan vértelen, / hogy csak úgy ráz a hideg… / Még csak reggel fél kilenc van, / de minden csupa ideg. // Február is szürke volt, / március is szürke volt, / de ilyen még sose volt. / Ilyenkor kell írni, nemde, / hogy a Nap: „Mint hullafolt…” // Ki intézte el nekem, / hogy a kertem jégverem? / Nincsen benne semmi zöld / – persze, azért lehet tudni, / hogy csak tetszhalott a föld. // Holnap hólé lepi el, / aztán fény, s még ami kell, / de hogy mikor lesz tavasz?… / Pedig ráférne a kertre / holmi selymes ragtapasz… // Jaj, de mi van, hogyha ez a / sáros hófolt éppen az?

A szövegek megnyitják a képeket egy másik értelmezési lehetőség felé. Olyan jelentések jöttek létre, amilyenekre számítottál vagy van olyan szöveg, mely számodra is ismeretlen tartalmakat hozott a képek mellé?

- A szövegek teljesen más tartalmakat adnak hozzá a képekhez, átértékelik a fotókat, színeket adnak hozzá: a fotók fekete-fehérek, de az írásokban tobzódnak a színek, a hangulatok. A szöveg és kép viszonyának köszönhetően mindkettőt másképp kezded el látni: a képet is, a szöveget is. Még a legdeskriptívebbnek tűnő szöveg is hozzáad valami újat a képhez, ott van például a Molnár Vilmos A kaszás című verse, és a képen valóban feltűnik kicsiben egy alak, aki kaszát visz a hátán, de a szöveg nemcsak ezt mutatja be, hanem elindít egy történetet.


fotó: Makkai Bence

"Nekem a föld való. Követelem. / Ha lehet, ereimben ő keringjen. / Ha lehet, ne engedjen innen / meglépni. Súlyos szerelem legyen, // amit a porból vétetett könnyen visel. / Lehet, hogy nem osztom meg senkivel; / lehet, nem érti, akivel megosztom. / A lényeg: föld-ízű napokat hozzon. // A föld ízétől kinyílok, beérek. / Mint ki már nem élő, még nem holt: / csontkalitkámban nyújtózik az égbolt. / És törzset növeszt magának a kéreg." (László Noémi: Föld)

A Dombok, fények és mesék című tárlat február 27-ig látogatható, munkanapokon 12 és 17 óra között a kolozsvári Györkös-Mányi Albert Emlékházban (Majális/Republicii u. 5/1. szám).

A kiállítás képei itt nézhetők meg.





Támogatóink

Médiapartnerek

Erdélyi Magyar Televizió

Ajánljuk


© 2009, EMKE, Belépés