
Ünnepi esemény keretén belül 2025. március 16-án, a helyi közösség jelenlétében vette át Bartha Melinda tanárnő az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület – Kiváló Közművelő elismerést.
A szászsebesi események a helyi katolikus temetőben kezdődtek, ahol a forradalomban elesett hősök tiszteletére emelt, un. oroszlános síremléknél beszédek, emlékműsor, majd koszorúzás szerepeltek a programban.
Ezt követően a helyi református templom fogadta az egybegyűlteket, ahol igét hirdetett Béres Levente, a vízaknai református gyülekezet lelkipásztora. Kund Gudor Botond, gyulafehérvári református lelkipásztor – máskülönben az emlékünnep főszervezője - történelmi adatokkal elevenítette fel a forradalom vizaknai- és szászsebesi történéseket. A Fehér megyei művelődési csoportok, fúvószenekar, szavalatok, ének, kórus, néptánc és nem utolsó sorban huszárállás biztosítottak a műsoroknak látványt és értéket.
Az ünnepi műsor része volt a Fehér megyei EMKE Kiváló Közművelő díj átadása, amelyet Serfőző Levente EMKE alelnök adott át. A díjazott méltatását Nagy Egon magyar nyelv és irodalom tanár készítette és olvasta fel.
„Tisztelt Ünneplő Közösség! Engedjék meg nekem, hogy gratuláljak a magyar közösségnek, mert megtartják a nemzeti ünnepnapokat, őrzik a Dél-erdélyi épített kulturális értékeinket, bemutatják szellemi hagyatékunkat, közművelődési eszközökkel formálnak egyéneket. Élő magyar kulturális és közművelődési élet van a megyében. Szívből gratulálok és köszönöm mindenkinek ezt a munkát, le a kalappal Önök előtt!
…
A kitartó és értékes tevékenység elismeréséül, BARTHA MELINDA – tanárnőt, a közösségi életben kifejtett önzetlen, minőségi és kitartó munkájának köszönetéül az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kiváló Közművelőnek tekinti. Szívből gratulálok!” – mondta, többek között Serfőző Levente.
Bartha Melinda Ildikó. Született Kónya Melinda Ildikóként 1973. április 15-én. A kollégium pedagógia szakos tanára, a magyar tannyelvű tanítóképzés megkerülhetetlen személye, cserkészrendezvények szervezője, vezetője, szakácsa, az RMDSZ választmányi tagja.
Ottlik Géza azt mondta, hogy nem jók a szavak, talán ő maga sem gondolta volna, hogy a leírt, illetve felolvasott érdemek és tulajdonságok mennyire távolesővé válnak valódi jelentésüktől. Hiszen, felolvasva, tolmácsolva az információkat, rájöhetünk arra, hogy a valódi érték önmaga reprezentációjaként van jelen Melinda személyében.
A tanár.
1991-ben a sikeres érettségi vizsgát követően tanítóként tevékenykedett egy évet Enyedszentkirályon. Ezt követően sikeresen felvételizett a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem pedagógia-magyar szakára. Az egyetemi tanulmányait követően a kollégiumba tért vissza pedagógia szakos tanárként, ahol még mai napig is tevékenykedik.
A világról alkotott látásmódja, profizmusa rögtön jelzésértékű volt arra a feladatra, amit mai napig is gyakorol. A jövő pedagógusainak nevelése. Mindannyian saját felelősségre tervezzük meg az életutunk és mi magunk döntjük el, hogy milyen környezeti tényezőkre tekintünk az útonlevés állapotában.
Drága Melinda! A Te utad olyan, akár a mesékben. Számtalan égigérő virág és fa növekedik és örömzene szólal meg. Minden egyes csodamag, amit a négy év pedagógia oktatása és gyakorlata alatt ültettél el, Erdély számos pontján virágzik, terem és messzemenően kiemelkedik és fémjelzi azt a büszkeséget, amit a megszerzett tapasztalat övez az átörökölt és továbbadott Bethlen-szellemmel együtt.
Személyiséged, kedvességed mindig sugárzik. Érzed, hogy mikor kell tolmácsolj egy szép szót, tanácsot.
Mozaik darabokból építünk emlékeket, élményeket. Hiszem, hogy képesek vagyunk a szavak erejével adni és továbbadni.
Mindenkit meghallgat, mindenkire vigyáz, mindenkiről gondoskodik, igazgat minket akár az itteni anyukánk. Az egész osztály felnéz rá, minden szava szent.
De nem csak az osztályunk szereti ennyire. A pedásokat mind-mind ugyanúgy igazgatja és gondoskodik róluk. Ők is ugyanúgy felnéznek rá. Ő tart össze bennünket. – Fülöp Hanna tolmácsolása nem csupán az aktuális osztálya szavait és gondolatait fémjelzik, hanem azt a képzős létet, ami folyamatosan volt, van és lesz.
A cserkész.
A nagyenyedi 121-es számú Bethlen Gábor cserkészcsapat aktív és nélkülözhetetlen tagja immár 15 éve. Csapatvezető-helyettesként kulcsszerepet vállal a heti foglalkozások szervezésében és lebonyolításában, valamint a rendezvények és táborok sikeres megvalósításában. Nemcsak helyi szinten, hanem országos szinten is elhivatottan dolgozik a Romániai Magyar Cserkészszövetség eseményein.
A táborokban nemcsak vezetőként, hanem szakácsként is bizonyít: neki köszönhetjük a sok finom ételt, amit előfordul, hogy egyedül készít el akár 100 ember számára is. Odaadása, kitartása és közösségépítő ereje példaértékű mindannyiunk számára.
A közösségért.
Melinda jelenléte, személyisége nem csupán az iskolában, hanem az egész közösségre hatással van. Közösségről beszélünk, hiszen a valahová való tartozás jelzi, hogy hivatottak vagyunk tenni azért, hogy tartalmasabbak és működő-képesebbek, gördülékenyebbek legyenek mindennapjaink.
Nincs lehetetlen. És annyira jó, hogy az elcsépeltnek tűnő szavainkat, gondolatainkat is képesek vagyunk tartalommal megtölteni. Ezt igazolja az elmúlt 30 év munkája és azt kívánjuk, hogy múlt és jelen találkozása ugyanilyen eredményes munkát hozzon a jövőben is.
Gratulálunk a díjhoz!
EMKE Dél-Erdély