Életének 83. évében, 2025. január 28-án elhunyt Dukrét Géza, az EMKE gr. Kun Kocsárd- és Életműdíjával, valamint tisztetbeli tagságával kitüntetett partiumi magyar helytörténész, műemlékvédő.
Dukrét Géza neve nem ismeretlen a közművelődéssel és helytörténettel foglalkozók körében. A nagyváradi és a Bihar megyei közélet jeles személyisége, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság alapító elnöke volt, aki tanári pályája mellett, majd nyugdíjasként is tovább folytatta ismeretterjesztő és tudományos, valamint szervezői munkásságát. Több száz cikk, több tucat írt vagy szerkesztett kötet, honismereti konferencia fűződik az ő nevéhez. Munkásságának e területét Voiticsek Ilona így foglalta össze:
Honismereti munkássága új lendületet kapott, amikor 1992-ben az EKE országos alelnöke, majd 1994–1998 között elnöke lett. 1993-ban életre hívta a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottságot, amely később Társasággá alakult. Az ő kezdeményező, illetve szervező képessége nélkül ma nem létezne a társaság. Dukrét Géza mint a PBMET elnöke, már a kezdetektől fogva felvállalta az egész Partiumot és Bánságot felölelő szerteágazó tevékenységének a megszervezését, koordinálását, melynek főbb célkitűzései: a történelmi örökségünkhöz tartozó összes műemlékek, népi építészeti emlékek és emlékhelyek felkutatása, feltárása és ismertetése, azok ápolása, az aktív műemlékvédelem elősegítése, helytörténeti kutatómunka, a fiatalság helytörténeti nevelése. Dukrét Géza nem csak kitűnő szervező volt, de személyes példamutatásával, határtalan munkabírással maga után vonzotta a többieket is.
Tavasszal évente szervezett egynapos konferenciát, ősszel pedig háromnapos vándorkonferenciát, változó helyszíneken, fáradhatatlan főszervezőként. 1994-ben évben indította el a Partium című honismereti folyóiratot, s 1997-ben a Partiumi Füzetek sorozatot, amelynek 93 kötete jelent meg, a sorozat szerkesztője Dukrét Géza. Sorozaton kívül az ő szerkesztésében 23 kötet látott napvilágot.
Kilenc önálló kötete jelent meg – helytörténet, honismeret, műemlékvédelem témakörben – a Hegyközről, a bihari turizmusról, Siter történetéről, Micske református templomáról, a Bihari értéktárról. A Bihar megyei emlékművekről és emléktáblákról három könyve jelent meg. Több kiadvány társszerzője (Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége, Nagyvárad városismertető, Püspökfürdő stb.) és több mint 600 írást jelentetett meg különböző újságokban, folyóiratokban.
Munkásságát számos díjjal ismerte el az erdélyi magyar közélet: Pro Partium-díj, Fényes Elek-díj, Tavaszi Sándor-díj, Orbán Balázs-díj, Schönvisner István-emlékérem, Podmaniczky-díj, Kós Károly-díj, Sebestyén Gyula-emlékérem, Debreceni László-emlékérem, Gróf Mikó-emlékérem, Bél Mátyás – Notitia Hungariae-emlékérem, Rimanóczy-díj, ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Emlékérme, Ezüstfenyő-díj, Bocskai István-díj.
Az EMKE díjak kuratóriuma 2010-ben ítélte neki a gr. Kun Kocsárd-díjat, „a partiumi magyarság érdekében kifejtett közösségszervező és műemlékmentő munkásságáért”. 2022-ben EMKE Életműdíjban részesült „sok évtizedes, odaadással végzett helytörténeti munkásságáért, számos monográfia és ismertető kiadvány megjelentetéséért”, de még előtte egy évvel, 2021-ben megkapta az EMKE legrangosabb kitüntetését, a tiszteletbeli tagságot.
Nyugalma legyen csendes, emléke áldott!
Kiemelt kép: EMKE-archívum, 2010.